Sofőr Úrral egyeztetve kitaláltuk a 07.12-ei, csütörtöki „ütemtervet”. Azért van erre szükség, mert ismerve a társaságot már Kecskeméten szállást kellene keresni. Lehet ezen röhögni, de tudja mindenki, hogy így lenne! :)
Szóval reggel 6 kor indulunk, úgy, hogy 6.00-kor mindenki az általa megjelölt helyen várja „Bubukát”. Beszáll és indul a masina. Gondolom ezzel még semmi gond nincs. Persze, ha van jelezzétek, igazából a legjobb megoldást keressük – közösen.
Utána a többi időpont jelzés értékű, hiszen a forgalom és egyéb tényezők is befolyásolhatják. Azaz, ha 6 kor elindulunk Szarvasról, illik 7.10-re Kecskemétre érni. 20 perces pihenő. Csak elég lesz!
Tehát ha továbbra is minden a terv szerint halad 7.30-kor elindulunk Dunaföldvár irányába. Bár csak ott lennénk már!
Optimális esetben 8.40-re már a Duna parton füstölünk, vagy épp meglátogatjuk a Stadler műveket is, van fasza pálinkája az öregnek. Bár éppen a sitten szárad, gondolom a bolt működik. :)
9 órakor már Szekszárd felé kellene venni az irányt. Ez megint csak 70 perc autókázás. Kb. negyed 11-re már a szekszárdi pihenőben lehetünk. Újabb húsz perces cigiszünet, kávé, amit akarunk.
Fél 11 kor tovább indulunk a Malomvölgyi-arborétum irányába, átvenni a jegyeket. Dél körül már a bejárat előtti sorban kellene ebédelni, és várni a szalagot. Ez lehet akár 10 perc, de másfél óra is. Ki tudja hány emberke akar jegyet szerezni csütörtök délben.
Úgy vélem ez gyorsan fog menni. Persze ez attól is függ, hogyan nézünk ki. Gyuri te készülj fel mindenre, mármint hogy te veszed át a jegyeket, illetve hogy Szentesi János leszel a kollégiumba.
Mert amit megvannak a egyek irány a szállás. Ott semmi gondunk nem lehet, szóval egy gyors jegyintézést követően 13 órára akár a saját ágyában feküdhet az ember. Gondolom itt némi csendes pihenőre szükség lesz... Ami a legfontosabb este már a fesztiválbuszon kellene ülni, és nyomulni ki a bulihelyszínre.
És ne feledjétek már alig van 100 nap!